Önismereti utazás
a tudattalanodba,
hogy ne az örökölt működéseid irányítsanak.

Beszámoló — 10 alkalmas program

Amikor Tamáshoz bejelentkeztem a 10 alkalmas újjászületés programra, valahogyan nagyon izgatott lettem belül. Éreztem, hogy valami mély, nagyívű dolgokba fogok bele. Sokat dolgoztam már az utóbbi években a kapcsolódásaimmal, az önmagammal való viszonyommal, és kezdtek összeállni az elakadásaim puzzeljei. Valahogyan még egyben nem láttam a képet, csak a levegőben lógtak a darabok, és éreztem, hogy egyedül képtelen voltam integrálni a képet, és a saját működésemet megváltoztatni, alakítani. Ez azért nehéz volt felismerés, mert jómagam is embereket, elsősorban nőket kísérek egyéni és csoportos folyamatokban, rendszeresen megéltem, hogy másoknak tudok segíteni, de ezen a ponton szükséges volt (újra) felismernem, hogy a saját csomóim kibogozásához értő, figyelő segítségre van szükségem.

Gondoltam, akkor egy új, testfókuszú megközelítés, egy szomatikus munka segíthet másképpen látni magamat, és a belső spiráljaimat. Mivel a férfiakhoz fűződik a legtöbb, és legmélyebb sérülésem, vettem egy nagy levegőt, és kifejezetten férfi terapeutát kerestem. Nagy levegő, nagy levegő, ismételgettem, miközben végig szorongtam ezen, hogy milyen lesz egy ilyen intim közegben, az intimitáshoz fűződő viszonyommal foglalkozni egy férfi társaságában, ráadásul ilyen mélységben, amit a Tamás programja kínált.

Tudtam, hogy a test nem tud mellébeszélni, terelni, úgy mint az elme. A kognitív működésünk képes leplet kanyarítani a valódi probléma elé, így biztos voltam benne, hogy mélyrepülés lesz ez a 10 alkalom. Csak bízni tudtam benne, hogy a mélyrepülést követik majd könnyedebb, felfelé ívelő szakaszok is. Plusz fontos tényezőként viszont ott van a tánchoz fűződő nagyon mély és szintén összebogozott kapcsolatom, így ezen is gyötrődtem, hogy vajon ezzel kapcsolatban is belenyúlok majd a saját darázsfészkembe?

Tartottam a testemmel való közvetlen munkától, és egyben vágytam is. Tiszta volt a kép, hogy az elakadásaimat pontosan tükrözi a testem állapota, és azt körbelengi egy erős szégyenérzet. A plusz 10 kiló, az évek óta jelenlévő hol jobb, hol rosszabb alvászavarom, az érzelmi evések, és az időnként fellángoló indulatkezelési problémáim, amik fizikai szinten is jelentkeznek dühkitörések formájában. Szóval éppen azért feltételeztem, hogy a testemmel való közvetlen munka rengeteg potenciált rejt magában, de épp ennyire tartottam is tőle.

De ezekkel együtt belevágtam a folyamatba! Olyan volt, mint egy ejtőernyős ugrás! És nagyon nagyon hálás vagyok, hogy megtettem, mély élményeket, és mély átalakulást hozott minden egyes alkalom.

Tamás az elejétől kezdve nagyon oldott légkört teremtett, egyszerre volt magabiztos, de könnyed, egyértelműen tartotta a folyamat kereteit, és valahogyan mély nyugalom is áradt belőle. Könnyű volt megnyílni neki, mély odaadással, és figyelemmel kísérte végig az egész folyamatot. Az ilyen minőségű értő és gyengéden tükröket tartó figyelem már önmagában gyógyító, hiszen az életemben jelen lévő férfiak soha nem figyeltek ennyire rám.

A 10 alkalom majdnem 3 hónapot ölelt fel, mert éppen beleesett a karácsonyi szünet, és ennek kifejezetten örültem, hogy ebben az időszakban kaptam ezt a támogatást, mert ez nekem egy mindig megpróbáló időszak. A hétről hétre zajló alkalmakon rétegenként mentünk bele a témáimba, a Tamás által kínált témák nagyrészt egyeztek azokkal, amik engem foglalkoztatnak évek óta. A fő kérdésem az volt, hogy hogyan kerülhetnék közelebb ahhoz, hogy legyen párkapcsolatom, és megengedhessem az intimitást. Ez a téma évek óta nem mozdul, 3,5 éve teljesen kilátástalannak, és parttalannak érzem a helyzetet, és valahogyan beleragadtam egy többszörös gyászfolyamatba, a gyerekem édesapjával, és az előző párkapcsolatom lenyomataival. Szóval innen indultunk Tamással.

Azt nagyon szerettem az első alkalomban, hogy nem kellett elmondanom a sztorimat, úgy tettük be a térbe a témámat, hogy Tamás nem tudta a kérdésemet, és rólam sem tudott semmit. És lám, a folyamat, a kettőnk között kialakuló tér pontosan letükrözte, megmutatta, az én belső folyamatomat, az érzéseim mélységét, minőségét. Ez a típusú munkamódszer nagyon megerősített engem abban, hogy bízhatok a saját belső univerzumom érzéseiben, üzeneteiben, és a folyamat során azt is újra megtanultam, hogy biztonságosan bele tudom engedni magam a mélységeimben, képes vagyok elbírni, megtartani magam. És azt is szép lassan elhittem, hogy valaki más is képes megtartani akár érzelmileg, és fizikailag. Az első alkalmakkor féltem odaadni Tamásnak a súlyomat a táncokban, féltem, hogy túl nehéz, túl sok vagyok, de valahogyan szép lassan, fokozatosan megtanultam újra beleengedni magam ölelésekben, és a megtartottság érzésébe. Az a paradox dolog ebben, hogy azóta azt érzem, hogy saját magamat, és a belső folyamataimat is jobban meg tudom tartani, ami ősbizalommal tölt el saját magam, és talán lassan a világ iránt is. És mivel jobban meg tudom tartani magam, és a határaimat is, ezért bátrabban merek kapcsolódni a külvilághoz is.

Amit most biztosan érzek, és tudok közvetlen hatásként beazonosítani, hogy beleköltözött egyfajta új bátorság, és biztonság a lényembe, és ezáltal az életembe is. Tamásnak meséltem is, hogy annyira megszokott, egymás mellett szorosan futó vágányokon zajlott az életem, hogy játék- és mozgástér nem sok teremtődött a szigorúan kattogó vonatok között. Ezek a vágányok szimbolikusan gondolati, mentális, és érzelmi mintázatok, valamint élethelyzeti beszorítottságokból következnek. Mozdítani, változtani sem erőm, sem lelkesültségem nem volt, a szorongásaim állandó ködként sűrűsödtek bennem és körülöttem. Ebből az állapotból szinte néha abszurdnak hangzott, hogy elképzeljem annak az esélyét, hogy kölcsönös, kiegyensúlyozott párkapcsolatban vagyok. Annyira távolinak, és lehetetlennek tűnt ez a „játék", hogy már kíváncsiságból is belementem a folyamatba Tamással. Ő azzal a végtelen bizalommal volt jelen, hogy mind a nehezebb, mind a könnyebb témáim is megtáncolhatóak, azaz fizikai és utána érzelmi szinten is megdolgozhatóak. Ebben a bizalmi térben szép lassan megtanultam érvényt szerezni a kísérletezésnek, a saját belső megérzéseimnek, az érzéseim áramlásába, és a vágyaim hullámzásába is bele tudtam engedni magam. Engedélyt adtam magamnak érezni, megnyilvánulni, reagálni arra, ami történik bennem és velem. Ez a hatás továbbment az életemben is, sokkal egyértelműbben, tisztábban tudom jelezni a környezetemnek, hogy mi történik bennem, a határaimat megrajzolom újra és újra, és ezáltal képviselni tudom magam. Magabiztosabb lettem, és egyben megengedőbb saját magammal is. Megtanultam újra játszani, kísérletezni, felfedezni, hinni magamnak. Ezek óriási adományok, és nekem ez a 10 alkalmas folyamat olyan katalizátorként hatott, amit elképzelni sem tudtam, vagy mertem.

És nem, nem lett párkapcsolatom az elmúlt 3 hónapban. Sőt, egyáltalán nem mozdult meg a külvilágban semmi ezen a területen, hacsak azt nem számítom hatásnak, hogy a férfiak újra meg mernek nézni az utcán, felveszik velem (egyelőre távolról) a kapcsolatot, hiszen már nem szúrós tekintettel méregetem őket. Viszont olyan belső és külső ajándékai vannak a folyamatnak, hogy merek érezni, merek kapcsolódni magammal, merem elhívni magam szabad táncba, merek örülni, merek néha megőrülni, merem a dühömet kiadni, mikor annak helye és módja van.

Újra elkezdtem alkotni, verseket írni, illetve pontosabban a kreatív, és persze ezzel együtt szexuális energia szinte ömlik ki belőlem, a verseim is áradnak, szabadon születnek ki belőlem. Azt érzem, hogy a táncterápiás folyamat közben valamilyen olyan elemi erőmben tudtam újra megmerítkezni, amire még szavaim sincsenek, de a hatása egyszerűen szinte eufórikus, és extatikus. Már nem csak a bánatomban, szomorúságomban, és tehetetlenségemben örvénylek napról napra túlélő üzemmódban, hanem merek örülni, tenni, vágyni, és még felszabadultan létezni is olykor. Szóval visszaköltözött az életörömöm, életkedvem, elolvadtak a belső és külső jégpáncélok, védelmi sáncok.

Tamást közben hol nagyon szerettem, hol nagyon utáltam, hol vonzódtam hozzá, olykor nagyon haragudtam rá, volt, hogy a rázós részeknél legszívesebben kiugrottam volna a folyamatból. Ő képes volt szelíden megtartani ezeket a tükröket, át tudtuk beszélni azokat a helyzeteket, ahol bennem valamilyen hiány keletkezett, ahol úgy éreztem, hogy valamilyen nehéz érzés bekapcsolt, ami gátolta a folyamatot. Ezáltal is épült a bizalom.

Módszertanilag és talán emberileg végig volt bennem egy kérdés, hogy vajon tud-e működni az, hogy Tamás egyszerre van fizikai kapcsolódásban velem, aktív részese volt a folyamataimnak, ezáltal egy „belső térben" volt velem is. Az vezetett innen ki, hogy minden tánc után, hátralépve együtt meg tudtuk vizsgálni, hogy mi történt benne, bennem, közöttünk. Laboratórium volt, de nagyon is életszagú, hiszen azok a helyzetek köszöntek vissza, amik az életemben is bomlasztják, vagy emelik a kapcsolódásaimat.

Ezekben a hetekben azt is észrevettem, hogy oldódtak az egyéni szorongásaim, de ami még látványosabb volt, a szociális szorongásaim is. Már ott tartottam, hogy időnként az általam kedvelt helyekre, eseményekre sem tudtam elmenni, mert képtelen voltam feloldódni, kapcsolódni, és ez csak mélyítette az elkeseredettség spirálomat, még jobban bezártam, és róttam a meddő érzelmi, mentális köreimet. Most újra megyek társaságba, valahogyan lekerült róla annak a súlya, hogy vajon hogyan fogom ott érezni magam, fel tudok-e oldódni. Egyszerűen megyek és hagyom, hogy úgy legyek jelen, ahogy vagyok. Sőt, a folyamat vége felé, még egy teljesen új helyzetbe, közegbe is „elvittem magam", beiratkoztam légtorna tanfolyamra, és ezzel párhuzamosan a kislányom is elkezdett egy mozgásművészeti cirkusz tanfolyamot. Nagyon felpezsdítő! Ez most elementáris változást is generál, hiszen napi szinten elkezdtem edzeni, erősíteni, és ezzel a fizikai formám is elkezdett alakulni.

Ez a hely, ahol tanulok, tanulunk, egyben egy összművészeti központ, amiben a régi, gyerkőcöm születése előtti énemmel, működésemmel is tudok találkozni (évekig dolgoztam táncművészként egy alternatív társulatban). Ebben a közegben a kreatív, inspiráló, test- és lélek határokat feszegető játéktér nagyon feltöltő, felrázó, és egyben kapukat nyitogató. Valahogyan ilyen érzésem volt a Tamással végigvitt folyamatban, hogy bezárt, jól lereteszelt ajtókat, szobákat nyitogattunk ki, miközben néha legszívesebben persze kiosontam volna az ablakon. De ha bele mertem engedni magam az elzárt részeim, letagadott vágyódásaim kinyílása felé, akkor olyan életenergia szabadult fel a testemben, lelkemben, ami azóta is nagyon intenzíven pulzál bennem, formál, irányít, mederbe terel, inspirál. Valahogyan még a járásom, mozgásom is élénkebb, dinamikusabb lett.

Közben a körülöttem lévő fizikai tér is radikálisan átalakult, egyik napról a másikra megszüntette a bérleti viszonyomat a tulajdonos, akitől béreltem termeket az egyéni és csoportos foglalkozásaimra, így új helyet kellett keresnem. Azt vettem észre, hogy olyan folyamatok katalizálódtak az életemben, amik már régóta majdnemhogy „üvöltöttek" a változásért, és ezekben a hónapokban végre meg tudtam lépni ezeket, akár belső elhatározásból, akár külső átalakulás miatt. Ahogyan egyre önazonosabb lettem, olyan barátságok, kapcsolatok is átalakultak, vagy megszűntek, amikben már nem tudtuk tovább építeni, emelni egymást. Ezek persze akár párhuzamosan zajló gyászfolyamatokkal is jártak, amik a felszabadulás mellett nagyon megviseltek, ezért volt különösen támogató, hogy Tamás támogatott, megtartott ezekben a fájdalmasabb pillanatokban is. Egy idő után a testem is megtanulta, hogy van egy hely, ahol ki lehet ereszteni, kisírni magam, megmutatni a sérülékeny állapotaimat, és közben biztonságban vagyok. Áthuzalozódtam szépen lassan.

Közben volt a tudatos választásból egyedül töltött karácsonyom is, amiben a családtagjaimmal kapcsolatos éppen aktuális határaimat is sikerült kijelölnöm. Ez is egy nagyon bátor lépés volt, és nagyon nagy élmény volt, hogy át tudtam élni a nehezebb érzelmi fázisait is ennek a választásnak, anélkül, hogy beleragadjak a saját „sajnálat mocsaramba". Közben volt egy nagyon átütő élményem, ahol megtaláltam újra a módját annak, hogy átéljem és kicsatornázzam az érzéseimet: a Városligetben egy naplemente szabad táncban a testem kiengedte a keserűséget, szomorúságot, magányt, ami felhalmozódott bennem. Egy bő órán keresztül sírtam, táncoltam, keringtem a fák sziluettjei között, ameddig meg nem találtam a belső nyugalmamat. Az ilyen nagy szomatikus, érzelmi elengedés folyamatok után valahogyan a kiüresedés kegyelmi, szinte eufórikus állapotában szoktam találni magam. A Tamással végigvitt közös folyamatban is egy ilyen ív mentén dolgoztunk, és ott biztonságos, megtartó térben „begyakorolhattam" újra ezt a csodálatos testünkön, lelkünkön átengedő gyógyító módszert, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezt egyedül, magamat megtartva, és szeretve is végig tudom már vinni.

Az is bizonyosságként van bennem, hogy pontosabban, és időben ki tudom fejezni a határaimat, megújultak a kapcsolataim, az együttműködéseim. Találtam egy új stúdiót, ahol sokkal tisztább keretek között tudok működni, egyenrangú partneri kapcsolatban, ami teret ad arra is, hogy begyakoroljam ezeket az új, tisztább kapcsolati működéseket.

Azt tapasztalom, hogy sokkal gyakrabban vagyok felnőtt én állapotban, és a kapcsolataimban is ezt kezdtem még jobban ebből az én állapotból működni, ami gyógyító nekem is, és a környezetemnek is. Időben azonosítani tudom a traumákból eredő reakcióimat, sikerült már ilyenkor teret és időt kérnem a feldolgozáshoz, hogy ki tudjak lépni érzelmileg és praktikusan is ezekből a triggerelődött állapotokból. Friss energia van bennem is, és az életemben is, egy olyan kis bugyogó belső forrásra leltem az utóbbi hónapokban, ami feltölt, táplál.

Amikor vége lett egy-egy terápiás alkalomnak, volt egy kis személyes rituálém, hogy szimbolikusan átsétáltam a Margit hídon, megfigyelve az állapotom különbözőségeit. Minden egyes alkalommal egy olyan „átszeretett", kitágult állapotban voltam, hogy azt éreztem, az egész világ belefér a szívembe. Örömmel és gyönyörrel teli lépéseket tettem meg az átalakulás felé. A boldogságom, izgatottságom szinte szikrázott bennem.

Hogy vagyok az örök szerelemmel, a tánccal? Mivel mélyült a kapcsolatom a testemmel, így elmélyültebben engedem bele magam a táncaim energiaáramlásába. A női szexualitás is ilyen áramló energia, annak a táncát is meg tudom engedni a testemben, sőt, élvezettel fogadom. A táncolással kapcsolatban is átléptem egy belső blokkot, elmentem több szabad táncos alkalomra, újra belekóstoltam a kontakt improvizációba, mindegyik új felfedezéseket adott magammal kapcsolatban, és végtelen örömöket generált. Lassan újra a testem a komfortzónám, és újra a táncolás a legkedvesebb tevékenységem.

Hogy van a testem? Sokkal kevesebb feszültség van bennem, gyorsan kipárolognak, feldolgozódnak a feszüléseim. Ellazultabb, oldottabb a testem és a mozgásom is, és ezzel együtt én is lazábban működök a hétköznapjaimban is, amit kimondhatatlanul élvezek. A medence táji belső izmaim is elengedettebbek, szinte teljesen abbahagytam azt a védekező pozíciót, amivel a stresszreakcióimat kezeltem. Tamás is visszajelezte, hogy sokat „puhult" a folyamat közben a testem is, a feszes idegrendszeri, és fizikai állapotot kilélegezve megjelent a puhaság, és a női energia pulzálása is.

Hogy vagyok a testiséggel, érzékiséggel? A testemben tárolt fájdalom zárványok lassan elkezdtek kiolvadni, elsírtam azokat a könnyeket, amik már évek óta feszítettek. Újra elindult bennem a szexuális energia tiszta, bizsergető áramlata, az óhajok, sóhajok, kívánságok a maguk természetességében elkezdtek mocorogni a testemben. Már az egyenrangú, szeretettel, megbecsüléssel, tisztelettel teli, és szerelemmel átitatott párkapcsolat előérzete megjelent bennem. Örök hála és köszönet érte Tamásnak, és a közös folyamatnak.

Beszámoló — szexualitás alkalom

Leginkább ettől az alkalomtól tartottam, mert a szexualitás volt a téma, és benne volt a meghívásban, hogy a test meztelensége is megengedett, ha úgy kerekedik a folyamat. Eszembe jutott a Health and Sexuality képzés, ahol az alkalmakon szintén van terápiás célú meztelenség. Szóval volt már hasonló tapasztalatom, de 1/1-ben még nem.

Szóval nagyokat lélegezve igyekeztem beleengedni magam ebbe az alkalomba, és ennek a megajánlott meghittségnek a terébe.

A 10 alkalmas folyamat során küzdöttem azzal, hogy ne Tamás személyéhez, és a terápiás helyzetben, elmélyült, oxitocinban és szerotoninban gazdag térben megtapasztalt gyengédséghez, törődéshez kötődjek, hanem a mindennapi életembe is át tudjam vinni ezeket a nyitogatást megengedő, bizalomban gyökerező működéseket is.

Ezzel együtt terhelten, stresszesen, feszülten érkeztem erre az alkalomra, temérdek ellenállással. Megint diszharmonikus állapotban, neheztelésekkel telve voltam a testem felé.

Valamint nagyon meredeknek tűnt a másfél órás zenei ív ajánlat, szóval szorongtam rendesen. Leginkább a saját szexualitásom energiájától, reakcióimtól. A szexualitásom terébe két éve nem engedtem be semmilyen külső ingert, ezzel, és az előtörténetemmel együtt nagyon sérülékenynek éreztem magam. A folyamat egy nagy matracon zajlott, puha fényekkel be volt töltve a tér, és rajtunk csak egy kendő volt. Ajaj, szorongtam.

Közben emlékeztetett arra a testem, hogy mehetek a természetes jelzéseimmel, és bármikor leállíthatom a folyamatot, ha sok valami. Tudtam az eddigi tapasztalatokból, hogy Tamás biztonságosan és gyengéden tudja tartani a teret nekem, a folyamatnak, és akár a szexuális energiáimnak is. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy ő nem avatkozik be, nem generál, nem katalizálja az energiát, hanem szelíden jön az én belső folyamataimmal, ami olyan megtartó férfi minőség, amit még nem volt alkalmam korábban megtapasztalni.

Végig éreztem, hogy a figyelem minősége, mélysége az, amibe bele tudok pihenni, puhulni.

Az egész nyakam, vállam, csuklyás izmom be volt feszülve, erre ráérzett Tamás, és finoman masszírozni kezdte. Hosszan tartott, míg engedett a hátam görcsössége. Közben csorogtak a könnyeim, kisírtam az állapotom feszültségeit és annak a fájdalmát is, hogy nagyon régen érintett férfi gyengédséggel. Felismertem, hogy néha azt érzem, mintha a hátamon kellene elvinnem az egész világot, és nagyon jól esett szépen lassan elengedni ezt az érzést, és felengedni saját magamnak. A finom masszírozó érintések hatására lazultam, oldódtam, és volt egy pont, ahol elkezdett végigkúszni a melegség a farokcsontomtól a fejem búbjáig. Mélyet sóhajtottam, engedtem a bizsergést.

Ha elindul a szexuális energia finom rezgése, néha úgy érzem magam, mintha meleg tengerben úszkálnék, és nincs más dolgom, mint felfeküdni a hullámokra. Tamásnak nevetve meséltem a folyamat után, hogy biztos voltam benne, hogy rólam nem kerül le a szarong, és mégis a maga legtermészetesebb módján lecsúszott, és én meg egyre nyíltam az érintéseknek, mint egy finom rózsa.

Táplált, gyógyított a folyamat, egyszerre éreztem önmagamat közel magamhoz, és Tamás egy olyan férfi energiát képviselt, ami együtt hullámzott a kiáradásommal és visszahúzódásaimmal.

Mély légzéssel elegyítettük ezt az energiát ebben a különös alkímiai találkozásban.

Néha a szabad táncolásban vannak olyan élményeim, hogy eljutok egy olyan szárnyaló, mindenséget betöltő állapotba, hogy az felemelő, pulzáló és végtelen érzetet ad. Ilyen volt ez az érintéshullám Tamással, és a maga kötetlenségében azt éreztem, hogy az emberi természet legalapvetőbb élményében merítkeztem meg, a szeretésben. A szexualitás tiszta formája ennek az egyik legelemibb megélését adja. Biztonságos volt megtapasztalni, hogy úgy tudtuk ezt átélni, hogy közben egymás határait éreztük és tiszteletben tartottuk. Megvolt mindennek adva az ideje, az ellágyulásnak, a kinyílásnak, az örömnek, a mámornak, a bensőséges találkozásnak.

Visszajelzés — 10 alkalmas folyamat

Lassan lezárulnak a 10 alkalmas egyéni folyamatok, melyeket a könyv kapcsán jelentkezőkkel utaztunk végig. Szeretnék pár visszajelzést megosztani veletek, érzékeltetni, hogy milyen hatalmas változásokat lehet elérni akár 3 hónap alatt is.

„Nehéz ezt a 10 alkalmat szavakba önteni, hogy honnan indultam és hol vagyok most. Úgy érkeztem Hozzád, hogy nem tudtam, ki is vagyok pontosan, hogy mi van bennem mélyen. Zárkózott voltam, a határaimat nem tudtam meghúzni, és féltem, hogy itt majd kihullanak a csontvázak a szekrényből, esetleg kiderül, hogy én egy értéktelen, üres ember vagyok. Szinte minden alkalomra úgy mentem el, hogy azt éreztem, nekem ez nagyon a komfortzónámon kívül esik. Számtalanszor feltettem magamnak a kérdést, hogy minek kellett nekem erre jelentkeznem, hisz enélkül is annyi bajom van és megoldandó feladatom. Vettem még egy terhet a nyakamba, de most magamért küzdöttem, nem másért.

Az alkalmak során a sok kérdéseddel megtanítottál kicsit magamról gondolkozni. Olyan támogató és elfogadó légkört biztosítottál, ahol az ember szembe mer nézni önmagával. Tökéletes tükröt tartottál, és szinte kézen fogva jöttél velem végig az utamon.

Sok felismerés ért, sok fájdalmas emlék került a felszínre. Úgy érzem, végre tudok kapcsolódni a belső gyermek énemmel, és meg tudom őt szeretgetni, együtt tudok vele érezni, el tudom őt fogadni olyannak, amilyen.

Felismertem, hogy értékes, szerethető nő vagyok, tele érzelmekkel. Már nem érdekel mások véleménye. Nem akarok többé meghunyászkodni és magamba zárkózni, hogy másoknak megfeleljek. Elfogadtam a rossz érzéseimet, és vállalom is őket.

Az alkalmak során rájöttem, hogy én nagyon szeretek testi kontaktus által kapcsolódni. Sokkal komfortosabb, mint beszélni. Annyi érzést ki lehet fejezni egy érintéssel a szexuális vonzalmon kívül.

Ez a sok-sok felismerés már most érezteti hatását. Elkezdtem felvállalni és kimutatni az érzéseimet, nyitottabb lettem és lazább, nincs már bennem annyi félelem. Egyre többet nevetek felszabadultan és könnyebben sírok. Elkezdtek áramolni az érzések kifelé, aminek nagyon örülök! Haladok szépen tovább az utamon, és nagyon büszke vagyok magamra az eddig elért eredményekért! Hálásan köszönök mindent Neked!"

Beszámoló — szexualitás és intimitás alkalom

Íme egy újabb beszámoló egy alkalomról, amikor a szexualitással és intimitással foglalkoztunk. Azért is osztom meg, hogy lássátok, mennyire más irányba tud menni egy-egy ilyen alkalom, és hozhat fel olyan elakadásokat, amiket másként nem lehetne megtapasztalni — és bár köze van a szexualitáshoz (hiszen innen indultunk), nagyon messzire és mélyre tud vinni az alkalom.

Az intimitás egy nehéz dió számomra. Extrém fokú bizalom kell ahhoz, hogy merjem önmagam kiadni másoknak. Az alkalom során világossá vált, hogy nagyon nehéz átadni magam ennek az érzésnek. Amiatt is, mert én nem bízom meg az emberekben. A bizalom pedig nehezen jön. Ez pedig nem feltétlenül jó nekem, hiszen arra vágyom, hogy magához öleljen valaki. A másik félnek viszont ehhez egy komplett akadálypályát kellene végigjárnia. A játékmester én vagyok a történetben. Vicces: én akarom, hogy egyenes úton érkezzen a másik felém, aztán pedig beküldöm a jelölteket az útvesztőbe. Világossá vált, hogy szintén a tükör elé kellene állnom. A múltbéli tapasztalatok nem szabad, hogy meghatározzák a jövőmet. Én építem a falakat másoknak, nem fordítva. Nem túl jó érzés szembenézni önmagammal, de jó látni végre, hogy ki áll előttem.

Beszámoló — szexualitás alkalom

Szexualitás volt a mai téma. Féltem tőle, nem tudtam, mit rejteget ez számomra. Annyit tudtam, hogy bízok Tamásban, így bármi is tör a felszínre, bármi is történik, biztonságban leszek. A szoba közepén egy matrac volt lefektetve, egy kendő takarta meztelen testünket, ami mindent eltakart, mégis sokat sejtetett. A szobában félhomály és kellemes meleg volt. Egymásnak háttal leültünk a matrac közepére, mint mindig, majd elindult a másfél órás zenei ív. Kicsit nehezemre esett ellazulni, de egy idő után átadtam magam a zenének és a testemre koncentráltam. Már az elején potyogtak a könnyeim, amikor Tamás támogatólag a hátamra tette a kezét, annyira jól esett. Ez az egyik dolog, amit soha nem kaptam meg senkitől, beleértve a szüleimet is, holott nagyon vágytam rá. Töltekeztem belőle, majd azon kezdtem agyalni, hogy de jó lenne ezt mástól is megkapni.

Egyre több szexuális energia jelent meg a táncban, nagyon intim volt az egész légkör, amit én nagyon élveztem. Azt éreztem, hogy ebben a támogató légkörben ki szabad mutatnom az érzéseimet. Ami nekem nehezemre esik (hogy megmutassam magam, hogy ne rejtőzködjek, hogy vállaljam fel magam, az érzéseim), azt itt és most bátran és könnyedén meg tudtam tenni. Nem éreztem cikinek semmit, magam lehettem magam.

Az egész folyamat végén hálát éreztem. Felszabadult voltam és boldog, hogy ezt átélhettem.

Beszámoló — magány alkalom

Mai témánk a magány volt. Az első táncunk annak jegyében zajlott, hogy mit jelent számomra a magány. Voltak már gondolataim ezzel kapcsolatban, de maga a tánc egy sokkal tisztább képet adott erről. Alapvetően akkor érzem magam magányosnak, ha másokra fókuszálok. Például egy ismerkedés, barátkozás során nem kapom meg azt a figyelmet, törődést, odafordulást, amire vágyom. Mástól várom a szükségleteim kielégítését. Számomra a magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok egy sötét barlangban minden érzésemmel és gondolatommal. Nem szeret és nem törődik velem senki, nem kapok figyelmet, támogatást, ölelést, simogatást és kedves szavakat senkitől. Egy gyermekkori hiány ez, ami kielégületlen maradt. A kezünk játéka pont ezt szimbolizálta számomra. Tamás és az én kezem egy barlangot formált, a másik kezünk összekapcsolódva, mint egy kígyó, kúszott be a barlang mélyére, a sötétségbe, a bizonytalanba.

A második táncunk arról szólt, hogy mi történik, ha megadom magamnak azt, amit mástól várok. Tamás a szőnyegen kuporgott magzatpózban. Az az érzésem támadt, hogy ő az elesett és magányos belső gyermek részem testesíti most meg. Tudtam, mire vágyna ez a gyermek, így próbáltam neki megadni azt. Ölembe vettem, simogattam, öleltem, fogtam a kezét, támogattam, felemeltem, ragyogtattam. A végére a földön fekvő összekuporodott kis ember kiegyenesedve állt velem szemben, és megkapott tőlem minden támogatást, amire szüksége volt. Ez a tánc tökéletesen bemutatta, hogy is kéne a belső gyermek részemmel törődni, foglalkozni és szeretni.

A harmadik táncunkban azt néztük meg, mi történik, ha itt van ez a belső gyermek, aki megkapta azt, amire vágyik, a szükségletei ki lettek elégítve. A tánc közben az volt az érzésem, hogy ez a belső gyermek (akit Tamás testesített meg) időközben felnőtt, egy teljes egész. Ott ült mellettem egyenrangú félként, nem volt már szüksége támogatásra. Ebben az állapotban már ő is tudott adni nekem támogatást, simogatást, szeretetet, ölelést, odafigyelést, törődést, örömöt, felemelést. Nagyon jó volt ezt átélni, megélni, megtapasztalni. Teljesen meghatódtam tőle.

A végén megbeszéltük, hogy minden, ami ma történt, belőlem fakadt, én hívtam elő ezeket a dolgokat Tamásból, és nem egy előre eltervezett szerep volt ez, ami engem teljesen megdöbbentett. Beszélgettünk arról is, hogy vajon miért lehet, hogy ha én ennyire vágyom a simogatásra és ölelésre, az előző párkapcsolatomban mégis taszított a testi érintés. Valószínűleg mivel én nem tudtam magamhoz így kapcsolódni, mástól sem tudtam ezt befogadni. Jó kis felismerések ezek. Úgy érzem, én talán még sosem kapcsolódtam a belső gyermek részemmel, mert fogalmam sem volt róla, hogy is kéne azt csinálni. Sokat tanultam ma, és a jövőben megpróbálom úgy megszeretgetni ezt a kisembert odabent, mint még soha senkit.